Toklász- kis növény, nagy veszélyek!

Mi az a toklász?

A toklász egy nagyon gyakori gyomnövény, az egérárpa (Hordeum murinum) füzér virágzatának része. A toklászokból épül fel a kalász.

DCF 1.0– Hordeum murinum, azaz Egérárpa –

Mindenütt előfordul és a virágzása tavasztól egész nyáron át tart. Éréskor a kalász  megszárad és szétesik, visszafelé álló horgas tüskékkel rendelkező kis toklászokra, emiatt könnyen beleakadhat a kutyák szőrébe, ahonnan kiesni nem tud, és legtöbbször az állat sem képes maga eltávolítani, ha megpróbálja, azzal általában csak azt éri el, hogy még mélyebbre fúródik a szőrben, majd a bőrt is átszúrva a bőr alatti kötőszövetbe jut. A kötőszövetben és a testüregekben csak előrefelé tud haladni, a visszafelé haladásban a tüskék akadályozzák.

A toklász leggyakrabban a hosszabb szőrű kutyák fülébe, és lábujjai közé fúródik be, de ritkábban bármelyik testnyílásba bekerülhet.

20150714_181150– orrból eltávolított toklász –

TOKLÁSZ  ELTÁVOLÍTÁS

A toklász eltávolítása sokszor nem egyszerű…

Műtéti eltávolítás:  a bemeneti nyílástól indulva, a toklász által kialakított járatot feltárjuk és remélhetőleg a toklászt megtaláljuk. Sajnos sok esetben már nem a bőr alatt van a toklász, hanem az inak, idegek mentén “bújik” el, ilyenkor nagyon nehéz megtalálni, sokszor többszöri műtétre és/vagy nagyon nagy feltárásra (metszésre) van szükség a megtaláláshoz.

Endoszkópos eltávolítás: amennyiben hallójáratban vagy orrüregben van a toklász, merev endoszkóppal (tűkamerával) tesszük láthatóvá a toklászt és egy idegentest fogóval megfogva tudjuk eltávolítani. Az egyoldali fülgyulladásnál vagy -orrfolyásnál gondolni kell toklászra. Rendelőnkben több méretű endoszkóppal tudjuk elvégezni ezt a nem túl egyszerű műveletet.

20150714_181218– endoszkópos toklász eltávolítás orrüregből –

HOGYAN VESSZÜK ÉSZRE?

lábvég: az ujjak között a bőrön általában egy kipirult, kissé váladékozó duzzanat, és sokszor friss esetben egy kis nyílás is látható (ahol a toklász a bőrbe fúródott), de a legtöbb gazdinak a lábvég folyamatos nyalogatása tűnik fel. A lábvégen befúródott toklász akár 1-2 nap alatt több cm-t is vándorolhat a bőr alatti kötőszövetben! Ezért fontos, hogy a tünetet észlelve azonnal forduljunk állatorvoshoz, mert friss esetben a toklász néha akár bódítás nélkül a bemeneti nyílásban megtalálható. Ha viszont a toklász már több napja a bőr alatt vándorol, akkor nagyon nehéz megtalálni, sajnos lehet, hogy néhány nap különbséggel egymás után több műtétre is szükség van. Ilyenkor ún. dunsztkötést, vagy párakötést is szoktunk alkalmazni, ha nem találjuk meg első alkalommal a toklászt. A nedves kötés alatt a szövetek felpuhulnak, és ez megkönnyítheti a toklász megtalálását. Fontos, hogy amennyiben kedvencünk az állatorvostól párakötést kapott, azt 24 óra múlva mindenképpen távolítsuk el! Ellenkező esetben a kötés alatt nagyon súlyos bőrgyulladás alakulhat ki!

külső hallójárat (fül): legtöbbször lógó fülű, hosszú szőrű kutyák fülébe szokott toklász kerülni. Ilyenkor a séta közben, vagy közvetlenül utána a kutya hirtelen hevesen elkezdi rázni a fejét, fülét dörzsöli, vakarja, esetleg fájdalmat jelez, amikor a füléhez nyúlnak, ferdén tartja a fejét (az érintett oldalt lefelé tartja). Ilyen tünet jelentkezése esetén ne várjunk, azonnal forduljunk állatorvoshoz (ha reggel történik, ne várjunk délutánig, ha este történik, ne várjunk reggelig)! Minél tovább marad a hallójáratban a toklász, annál mélyebbre kerül, felsértheti a dobhártyát, a középfülbe is bejuthat! A kutya magától semmilyen módon nem tud megszabadulni a fülébe került toklásztól! Amennyiben a kezdeti heves tüneteket valamilyen okból nem vesszük észre (pl.: kerti kutyák esetében ez gyakran előfordul, vagy gazdi nagyon mélyen belemerül a beszélgetésbe a barátokkal a kutyafuttatón), akkor később a fülrázás és a ferde fejtartás már nem annyira intenzív, de azért észrevehető, a fülből néhány nap múlva gennyes jellegű, bűzös váladék ürül, és a kutya általában még gazdinak sem engedi, hogy a fájó fülhöz nyúljon.

orrnyílás, orrüreg: a kutyák általában szaglászás közben szippantják fel a toklászt. Ilyenkor hirtelen heves fejrázás, szűnni nem akaró tüsszögés, az orr dörzsölése jellemző. Amennyiben ezt nem vesszük észre, egyoldali gennyes-véres orrfolyás jelentkezik néhány napon belül és a tüsszögés is jellemző marad. Az orrüregből csak endoszkóppal lehet eltávolítani a toklászt. Endoszkóp nélkül orrüregben vakon “kotorászni” tilos, mert csak a finom csontlemezekből álló orrkagylók szétroncsolása az eredmény, erős orrvérzés mellett. Az endoszkópos vizsgálathoz a pácienst mélyen bealtatjuk és mindkét orrüreget átvizsgáljuk tüzetesen, mert gyakran több toklászt is felszívnak.

szem: a szembe került toklász legtöbbször a kutya szemének alsó és belső részén található apró „zsebbe”, az ún. harmadik szemhéj alá kerül. Ez a kutyának nagyon fáj, emiatt hevesen hunyorog, akár ki sem nyitja a szemét, könnyezik, dörzsöli a szemét, gazdinak sem engedi megnézni. A szembe került toklász mielőbbi szakszerű eltávolításával nagyon súlyos, akár vaksággal járó szemsérüléseket előzhetünk meg, ezért ilyen esetben se késlekedjünk, azonnal forduljunk állatorvoshoz! Amennyiben a heves első tüneteket nem vettük észre, néhány nap múlva a hunyorgás mellett a szem felszínének elhomályosodása és a jelentős véres-gennyes váladékozás, a szem kipirulása tűnhet fel.

20140605_110626– alsó szemhéj kötőhártyájába fúródott toklász –

-szájüreg: a toklász akár a fogak és az íny közé is befúródhat, de távolítottunk el toklászt már mandulából is.20130522_155856– fogínybe fúródott toklász –

péranyílás, vagy a péra körüli bőrredő: a szuka kutyák nemi szervébe, vagy környékére is befúródhat a toklász, ami jelentős fájdalommal, vérzéssel, gyulladással jár. A tünetek hasonlóak lehetnek a tüzelés és a gennyes méhgyulladás tüneteihez: a péra gyakori nyalogatása, véres-gennyes váladékozás, esetleg a vizelethez is keveredhet vér.

tasaknyílás: a kan kutyák nemi szerve egy kívül szőrrel, belül nyálkahártyával bélelt zsákban az ún. tasakban helyeződik. A tasak nyílásába főleg alacsony „földszintes” kutyák esetén szokott toklász kerülni. Ilyenkor a kutya kifejezett fájdalmat jelez, nyüszít, tasakját nyalogatja, a tasakból véres-gennyes váladék szivárog.

végbélnyílás: ritkán ide is juthat toklász, ez főleg akkor fordul elő, ha a kutya a telt bűzmirigyei, vagy férgesség miatt a füvön „szánkázik”, csúszkál a fenekén. Találkoztunk már a bűzmirigy nyílásába fúródott toklásszal is! Ilyenkor a végbélnyílás gyakori nyalogatása, kipirult duzzanata, dörzsölése és véres-gennyes váladékozása tűnhet fel.

hónalj, nyak, lágyéktájék-is találkozhatunk toklász okozta sipolyokkal, tályogokkal. Ilyen esetben a toklász a bőr alá fúródik, ott vándorol, járatokat alakít ki, gennyes gyulladást okoz. A bőrön kipirult, gennyesen-véresen váladékozó duzzanatok alakulnak ki, amelyeket a kutya intenzíven nyalogat. Ilyenkor általában csak többszöri ismételt műtéti feltárások után találjuk meg a toklászt.

Mivel ilyen komoly problémákat okozhat a toklász, védekezzünk ellene.

MEGELŐZÉS

A legegyszerűbb javasolható tanács, hogy kerüljék a toklászos helyeket. Mindenki számára nyilvánvaló azonban, hogy ez lehetetlen, mert mindenütt előfordul. Ez ellen legfeljebb annyit tehetünk, hogy közvetlen lakókörnyezetünkben a gyakori fűnyírással megelőzzük az egérárpa virágzását.

A hosszabb szőrű kutyákat nyáron (a nagy meleg miatt egyébként is) a lábvégeken, a testnyílások körül, és a fül körül mindenképpen alaposan és rendszeresen le kell  lenyíratni. A rövid szőrbe sokkal nehezebben akad bele a toklász, ha pedig mégis megteszi, könnyebben észrevehető és kivehető. Azonban a rendszeresen nyírt kutyák esetében is javasolt minden séta után alaposan átvizsgálni a testnyílások környékét, és a lábvégeket, és a megtalált toklászokat azonnal eltávolítani!

Rendelőnkben végzünk eltávolító műtéteket és endoszkópos vizsgálatokat is, valamint okleveles kutyakozmetikus áll a kutyusok és gazdik rendelkezésére.